2009.07.02. 17:59
Tomi is ir! ami eddig tortent...
Ági nem hagy békén, úgyhogy úgy döntöttem írok valamit. Nem gyõzök magyarázkodni, nem hiszi el, hogy márpedig én fáradt vagyok ehhez. Kezdem az elejérõl. 1988 december huszadikán születtem a hajnali órákban... kihagyás... és akkor megérkeztünk Newyorkba. (az utazás hosszú és unalmas volt, arról nem írok) Az elsõ kellemetlen élményemre nem kellett sokáig várnom. A hosszú sorbanállás után a bevándorlási hivatalban a második kérdés a "mi a nevem?" után így hangzott:
- pöffeszkedõ hivatalnok: Why the hell are so many unemployed people arriving in the USA theese days?
- én: hmmm...ööö...hát ööö...(közben bambán nézek ki a fejembõl)
Aztán szerencsémre a melette ülõ kollégája aki nem volt ennyire faszkalap, közölte vele, hogy szerinte ez egy csereprogram, és ugyan ennyien mennek a mi országunkba dolgozni.
Ez jó ötletnek tûnt, de sajnos nem volt igaz és mivel nem akartam rögötn az elsõ amcsi hivatalos személynek a képébe hazudni, helyeselés helyett továbbra is õõõ-ztem biztos ami biztos. Gondolom egyáltalán nem volt kiváncsi a mondandómra, mert nem várta meg amig kitalálok valami értelmes választ, hanem odanyögte hogy rakjam a kezem az ujjlenyomatvevõ gépre, pecsételt valamit aztán intett hogy húzzak innen, amit örömmel teljesítettem.
A csomagokat szerencsére könnyen és gyorsan megtaláltuk nem volt semmi gond. A szívás ott kezdõdött, hogy kitaláljuk hogyan is jutunk a Newark reptérrõl a Newyorki hostelbe.
Ezt kb 3,5 óra alatt sikerült is kivitelezni a reptéri vonat, sima vonat, metro és kérdezõsködés segítségével. A Jazz on the Park hostelbe, ahova megérkeztünk, ne menjen senki, egyszerûen szar. Minden szoba két emeleteságy plusz köztük egy válszélességnyi hely. Van még ezen kívül kosz meg sok ember. A zárható szekrények nem mûködnek, illetve addig mûködött az egyik, amig a 3 magyar szobatársam belehelyezte minden értékét, iratát és csak aztán mondta föl a szolgálatot. Ez nagyon jó, mert iletéktelen személy nem tudja kinyitni, de van egy nagy hátránya, hogy a cuccok tulajdonosai sem. Ezek után este 11 felé, mikor realizálták, hogy a szekrény bizony nem nyílik, lebektattak a recepcióra és elmondták mi a probléma. A recepciós annyit mondott hogy mivel õ itt dolgozik, nem mondhatja, hogy törjék föl a szekrényt, de egyébként ott egy hatalmas szerszámkészlet a sarokban. A srácok válaszoltak, hogy mivel itt laknak nem mondhatják, hogy föltörik a zárat, de a szerszámokat azért elviszik. 5 percel késõbb meg is oldódott a probléma, azt viszont hozzá kell tenni, hogy a fiúknak sikerült közben kettétörni a kalapácsot, mivel az ötforintos méretû kis szar lakat erõsebb volt, mint gondolták. Lepakolás, fürdés után sétáltunk, hambiztunk majd este bementünk a time square-re. Tetszett a dolog, de egy kicsit másra számítottam. Nem egy városrész volt ez, hanem egy hatalmas villogó kirakat, üvöltõ embertömeggel megspékelve. Nem tudtam elképzelni, hogy ezeknek a hatalmas felhõkarcolóknak más funkciójuk is van a parfûmök és sörök reklámozásán kívül, hogy ezekben irodák vannak, és napközben normális élet is folyhat falaik közt. Hát ennyire szürreális volt nekem az egész látvány, hangulat...
Másnap busszal vittek minket a táborba. Esett az esõ és hideg volt. Három órás buszozás után megérkeztünk a Timber Lake Camp-be, aminek már nagyon örültünk. Mindenkit beosztottak hogy melyik szobában lesz, majd elindultunk fölfelé a házhoz, melynek neve: DORM. Út közben néztem, hogy milyen takaros kis faházak vannak itt, ehhez képest amikor odaértünk a dorm-hoz, azt hittem viccelnek. Egy körülbelül 30-35 éves,(falfirkák alapján) szakadt, mocskos rönkházba tereltek be minket. Amikor a szobába beléptem, ahova elvileg beosztottak, mégjobban elképedtem. Hatunkra volt két ágy, matrac nélkül, három dzsuvás szekrény meg egy hátsó ajtó ami az erdõ felé nyílt, csak éppen nem lehetett becsukni, mert nem olyan formája volt, mint az ajtónyilásnak. Na mondom fasza! Mondták, a campleadersnél, hogy ne számítsunk jó szállásra, de azért ezt mégis csak túlzás, hogy lyukas a fal, amikor ott kint ömlik az esõ. Szerencsére pár perc múlva jöttek és mondták, hogy mégis inkább egy másik szobába raknak minket. Ez a szoba is szar, de legalább ágyak vannak. Késõbb megtudtuk, hogy ahova elõször beraktak, az a boom-boom room vagyis a buliszoba, és hogy nagyon régóta nem alszik ott senki. (Szerintem tutira meghalt valaki ott még régen aztán azóta nem raknak be ágyakat, de ez csak az én elméletem.) Kipakolás és takarítás után mentünk vacsizni a dining hallba. Sült csirke volt valami zöldséges rizzsel, meg persze egy tonna saláta, kenyér gyümölcs, meg minden egyéb. Szóval jól bezabáltunk (a csirke kicsit édes volt, de én meg éhes szóval "never mind" gondoltam). A konyhafõnöknek gyorsan megdícsértem a kaját, biztos ami biztos, aztán húztam volna el, de mondta, hogy a konyhás staff-al akar még külön beszélni. Bemutatkozott, (Raggie-nek hívják) elmondta, hogy õ lesz a fõnökünk, meg a szokásos dolgokat. Hatalmas niga arc, poénkodik mindenkivel, ráadásul hangosan és érthetõen beszél. Megmutatta a mosogatót, ami szerinte az otthonom lesz a nyáron, de én nem költözök be egy ilyen büdös, zsíros, meleg és gõzös helyre, úgyhogy egyenlõre a dorm-ban alszom.
Másnap voltaz elsõ munkanap. Naívan azt gondoltam, hogy amíg nincsenek gyerekek könnyû dolgom lesz, de tévedtem. A dishroom-ban minden edény hatalmas fekete szemeteszsákokban volt, ahonnan ki kellett pakolni és rendszerezni a dolgokat, hogy mindent minél gyorsabban meg lehessen találni. Ezen kívül mindent át kellett mosni, mert minden edényen ott virított a tavalyi dzsuva. Ketten vagyunk fehérmosogatók, egy ukrán lánnyal, akivel az elsõ napokban nehezen tudtam kommunikálni, ugyanis nem nagyon mondott semmit. Az elsõ komoly kommunikációs élményem (a kérdéseimre adott yes és no válaszain kívül) az elsõ napon kezdés után két órával történt, amikor elkeseredetten azt mondta: " ohh I need to smoke!" Azóta már hálistennek föloldódott, és együtt röhögünk az ostoba amerikaiakon, mielõtt megindul az edényroham. Utána már se kedvünk, se idõnk nincs megszólalni. Konkrétan az én feladatom abból áll, hogy az összes beérkezõ koszos dolgot nagy mûanyagtálcákra rakjam, egy zuhannyal a kosz nagyját leszedjem, és berakjam a gépbe, lehetõleg gyorsabban, mint ahogyan a dining hall asistent-ek (kvázi pincér) hozzák. Ez természetesen lehetetlen, mivel õk sokan vannak, én meg egyedül. Az edények egy futószalag szerû dolgon utaznak át a mosogatógépbe és a másik oldalon elméletileg tisztán jönnek ki. Alina dolga, hogy minden tiszta edényt a polcokra pakoljon, ami meg még koszos, azt elõrehozza még egy körre. Ez így nem tûnik nehéznek, de az. Amikor hat-hétszáz ember egyszerre áll föl az asztaltól és kb tizen pakolják a pultomra a cuccot, akkor úgy kell pörögnöm, mint az állat, tíz perc után dõl rólam a víz, könyékig mocskos vagyok, deréktól lefelé meg vizes. Nincs megállás egy pillanatra sem. A forró gépbõl jön a gõz a pofámba folyamatosan, a padló csúszós, a pincérek meg nem bírják fölfogni, hogy ha a pultnak a külsõ felére pakolnak csak, ami hozzájuk a legközelebb van, akkor nekem állandóan nyújtózkodnom kell, sokkal lassabban haladok ráadásul õk sem tudnak több edényt odarakni. És ezek után az egyik csaj megkérdezte, hogy miért vágok mindíg olyan képet amikor edényeket hoz, mintha le akarnám mészárolni... Pedig én tényleg szépen elmagyaráztam nekik. Akármilyen gyors vagyok, mire mindent kihoznak mindíg méteres tányér, tálcatornyok keletkeznek és hatalmas káosz uralkodik a pultomon. Akkor lehet egy kicsit lassítani, amikor látom, hogy az asztalok már üresek, ekkor tudom, hogy mostmár nem jön több edény kintrõl, legfeljebb egy két meglepi a konyháról. Esténként van a legnagyobb szívás, de szerencsére tudja a fõnök is, hogy egyedül nem lehet bírni, így az újonnan jött mexikói szakács besegít annyit, hogy a bejövõ edényeket rendezi olyan formában, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak a pulton. Ezzel nekem is könnyebb a dolgom, meg rengeteg helyet szabadít fel, így a pincérek tudják tovább hordania cuccokat.
Eddigi alapszabájaim:
amit szeretünk - tányér, kancsó, evõeszköz
amit nem szeretünk - ovális mûanyagtálcák, nagy salátástálak, merõkanalak, salátaszedõ, kávéskancsó ==> ezeket rendszerint többször kell átmosni
amit rühellünk - ketchup-os flakonok, mély edények, sótartók, reklamáló emberek ==> ezeket a gép egyáltalán nem mossa el
A kedvenc részem a munka végén a gép kitakarítása. Az összes lemosott kosz két darab lyukacsos fémtartóba folyik, azokat ki kell venni és kipucolni minden kaja után. A trutyiban mindíg megbújnak olyan dolgok amik a gép belsejében estek le a tálcákról, úgyhogy mielõtt kiöntöm, gondosan át kell túrkálni, nehogy kidobjak egy pár evõeszközt. Ezek után már csak a felmosás és a szemét kiürítése van hátra. Nagyjából így néz ki a munkám, és ezt naponta háromszor nyomjuk végig, ami kb 3x2.5-3 óra. Szóval a meló nem könnyû de azért elviselhetõ.
A társaság elég jó, csak egy-két ember van akit tényleg nem bírok a harminc support staff-osból. Tizenöt magyar van a táborban, aminek örülök is, mert jófejek, de így azért kevesebbet beszélünk angolul mint kéne. Mivel a házunk a tábor végében van elrejtve ezért esténként simán bulizhatunk, bár a megérkezésünkkor nyomatékosan közölték, hogy a táborban alkoholt fogyasztani tilos, de akik tavaly is voltak mondták, hogy ezt nem veszik olyan komolyan. Ezen felbuzdulva asszem a negyedik este megbeszéltük Sha-val, az egyik fiatal feka szakáccsal, hogy hozzon föl nekünk sört a kocsijával, mivel a táborhoz legközelebbi kocsma is kb 20 percre van busszal. Õ meg jó arc szóval hozott 60 doboz sört (csak 0.33l). Így jutottunk hozzá elsõ amerikai sörünkhöz, ami nem volt sok harminc emberre, mégis nagyon jó este kerekedett belõle. Másnap oda is jött hozzánk az egyik táborvezetõ, hogy reggel mintha sörösdobozokat látott volna a teraszon, és, hogy ez nem érdekli, csak ne hangoskodjunk, és õ ne lássa. Teljesen korrekt volt.
Amikor éppen nem dolgozunk, akkor sem unatkozunk, lehet pingpongozni, biliárdozni, kosarazni, focizni, sõt minden nap megyünk kondizni is! A biliárddákók meg a pingpongütõk hihetetlen szarok, de azért jobb mintha semmi nem lenne. (azóta vettünk normális ütõket)
A táborunk gyönyörû helyen van egy hatalmas erdõ közepén, amivel csak az a baj, hogy elég messze van innen minden. Egyszer elvittek minket iskolabuszokkal a Kingston-i bevásárlóközpontba, ami kb egy órás út volt! Tényleg a vadonban vagyunk, olyannyira, hogy a tábor körül folyamatosan medvék lófrálnak. Mindenki mondta, hogy medve így, meg medve úgy, én meg nem vagyok hiszékeny, szóval nem hittem nekik, egészen addig, amig a saját szememmel nem láttam a macikat. Azóta már tudjuk, hogy a konyhai hulladék, meg szemét szaga vonza ide õket. Minden reggel egy csomó kuka föl van borítva és a bennük lévõ szemét szétszórva, ezért aztán a táborvezetõk nem nagyon kedvelik õket. Egyik reggeli után Jamie, a dh-assistentek vezetõje mondta, hogy amikor kinyitotta az ajtót, a háza elõtt lévõ kukánál ott állt egy medve és nézegette milyen finomságokat dobtunk ki aznap reggel. Gyorsan odarohantunk, és még láttuk õket amint visszamenekültek az erdõbe. Petivel (feketemosogató srác) rögtön rohantunk a fényképezõgépért és elindultunk az erdõbe vezetõ kis úton, hogy lefotózzuk õket. Éppen elértünk az utolsó épülethez, (egy szerszámraktár, vagy valami ilyesmi) és fordultunk volna be a sarkon, amikor azt látjuk hogy egy medve is fordulna be a sarkon, csak éppen a másik irányból. Egy pillanatig csak bámultunk, aztán Petivel úgy döntöttünk megijedünk, és hátrébbugrottunk vagy három métert. Közben a medve is hasonlóan cselekedett, úgyhogy mire föleszméltünk, hogy igazából fél tõlünk, már eliszkolt az erdõbe. Gyorsan követtük beljebb az erdõbe és még egy pár képet sikerült csinálni róla, de sajna elég szarok lettek. (kéne egy teleobjektív)
Na egyenlõre ennyit írtam, ezzel is már szenvedek egy ideje. Ma este visznek minket másodszorra csoportosan busszal kocsmába, majd arról is írok, mert vicces ahogyan az amcsik ûzik ezt a sportot. Holnap lesz az elsõ day off-unk, úgy tervezzük ellátogatunk Woodstockba, megnézzük a hippiket:D Jó lesz...
To be continued...
Üdv! Tomi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lokkoLori 2009.07.02. 22:09:42
a legjobb blues számokat félig rabszolgasorban élő feketék írták ...
ugye Tomi van ott neked szomorú D-re hangolt harmónikád? hogy szülessen valami nagyon penge kelet-európai slave blues ...
Dzsozy bácsi 2009.07.02. 22:35:13
szakker 2009.07.03. 07:57:33
LOL!!!:D:D:D
annurpka 2009.07.04. 12:17:36
Manubaba 2009.07.04. 17:08:16
fekete szennyes: ami a főzéshez kapcsolódik (pl. lábasok, tepsik-ezeket általában utálatosabb mosogatni :S)